A babaváró hitel egy olyan szabad felhasználású hitel, amit csak házastársak igényelhetnek maximum 10 millió forint összegig, tárgyi fedezet nélkül. A támogatott kölcsönhöz a futamidő alatt született gyerekek után járhat akár végleges kamatmentesség és tartozás elengedés is. Sőt, az első két gyerek érkezésekor 3 évre felfüggeszthető a törlesztési kötelezettség is, ami egy kevésbé ismert, de nagyon hasznos támogatási elem.
Az MNB adatai szerint májusban 18,40 milliárd forint volt a babaváró kölcsönök jegyzése
A Babaváró hitel egy ingatlanfedezet nélküli szabad felhasználású, támogatott hitel, aminek a maximális összege 10 millió forint, a futamideje pedig legfeljebb 20 év lehet. A konstrukció az első 5 évében kamatmentes, csak az állami kezességvállalás évi fél százalékos díja merülhet fel költségként. Előnyös az is, hogy az induló törlesztőrészlet az 50 ezer forintot nem haladhatja meg.
A kölcsönhöz kapcsolódó kedvezmények a hitel futamideje alatt született babák után nyerhetők el:
- Ha a futamidő első 5 évében születik meg az első baba, akkor a kölcsön kamatmentes marad a teljes futamidő alatt.
- Amennyiben a hitel lejártáig megérkezik a második gyermek, akkor elengedik a fennálló tartozás 30%-át.
- A harmadik baba megérkezésekor a kölcsön megszűnik, az állam átvállalja az aktuális tartozást.
A Babaváró támogatást természetesen akkor is igénybe vehető, ha a házaspárnak már van gyermeke, de a kölcsön felvétele előtt megszülető gyerekek után nem jár a támogatás!
A törlesztés szüneteltetésével nem mindenki él, pedig megkönnyítené az első időszakot
Az első két gyermek születésekor kérhető a törlesztési kötelezettség 3 éves szüneteltetése – azaz ezen időszak alatt nem kell megfizetni a Babaváró törlesztőrészleteit. Ez a kedvezmény nem jár automatikusan, hanem kérni kell a Babaváró hitelt folyósító pénzintézetnél. Általában mindenki a kamatmentességről és a tartozás elengedésről beszél, a fizetési kötelezettség szüneteltetéséről nagyon kevés szó esik. Pedig ezzel a kedvezménnyel is érdemes élni, mert pontosan akkor nyújthat segítséget, amikor arra valóban nagy szükség van.
A törlesztési kötelezettség felfüggesztését ugyanis a baba érkezését követően – vagy akár már a 12 hetes magzati kor betöltése után is – lehet kérelmezni, így akkortól 3 éven keresztül mentesülni lehet a fizetési kötelezettség rendezése alól. A baba érkezése egy örömteli, de az anyagiak tekintetében nehéz időszak, a költségek – főként az első gyermek érkezésekor – nagymértékben megemelkedhetnek. Ilyenkor kell megvásárolni a bababútorokat, a ruhákat, a játékokat, a babaápoláshoz szükséges eszközöket is, valamint felújítani, átalakítani a lakást. Sokat jelenthet az, ha ebben az időszakban nem kell fizetni a hitel törlesztőrészleteit. A család bevételei ilyenkor meg is csappanhatnak: a születést követő három évben az anyuka jövedelme csökken (csecsemőgondozási díj, gyed, gyes). (Jó tudni: ha ikrek születnének, akkor 5 évre lehet kérni a törlesztési kötelezettség szüneteltetését.)
Többet érhet a tartozás elengedés, ha valaki kéri a szüneteltetést
A törlesztési kötelezettség felfüggesztése befolyásolja a Babaváróra visszafizetendő összeget is, ami akkor lehet nagyon fontos szempont, amikor újabb baba érkezik a szüneteltetést követően.
Vizsgáljuk meg ezt a helyzetet két példán keresztül!
- Az első esetben akkor igényelte a fiatal pár a Babavárót, amikor a baba már úton volt, így a konstrukcióra a végleges kamatmentesség egyből érvényesnek számított. A második baba a futamidő harmadik évének a végén érkezett meg, így elengedték a fennálló tartozás 30 százalékát. Mivel több gyerek már nem született, a pár visszafizette a kölcsönt a lejáratig.
- A második esetben szereplő fiatal pár is akkor igényelte a Babavárót, amikor úton volt a baba, így a végleges kamatmentesség itt is rögtön érvényes volt a konstrukcióra. A második baba a futamidő harmadik évének végén érkezett meg, így elengedték a fennálló tartozás 30 százalékát. A harmadik gyerek pedig a futamidő 6. évének végén született meg, amikor is elengedték a teljes fennálló tartozást.
Miként befolyásolja a két élethelyzetet a hiteltörlesztés szüneteltetése?
Az első esetben a törlesztési kötelezettség 3 éves felfüggesztését már a hitel indulásakor kérheti a család, így a harmadik év végéig nem kell fizetniük. Ha ekkor megérkezik a második baba, akkor a 10 millió forint tartozásból azonnal elengednek 3 millió forintot. (Ez azért fordulhat elő, mert a szüneteltetés miatt nem csökken a fennálló tartozás, így a 3. év végén a nagyobb összeg 30 százalékát engedik el. Ugyanezen okból a kezességvállalás díja is kisebb lesz.) Ezt követően indul a második szüneteltetés, a hatodik évtől pedig a hátralévő 17 év alatt kell a tartozást megfizetni. Összességében a kölcsön így 7 315 000 forint költséget jelent majd.
Viszont amennyiben nem kérik a szüneteltetést, akkor ugyan az igényléskor elnyerik a végleges kamatmentességet, majd a harmadik év végén – a második gyermek érkezésekor – a fennálló tartozás 30%-át elengedik. (Ez jelen esetben 2 550 000 forint lesz, hiszen a tartozásból már fizettek vissza.) Ha még ekkor sem kérik a szüneteltetést, akkor a tartozást fizetni kell az eredeti 20 éves futamidő végéig, így a Babaváró teljes költsége 7 860 250 forint lesz.
A törlesztés felfüggesztésével és a gyermekvállalás szerencsés időzítésével jelentős pénzügyi előnyre lehet szert tenni, hiszen a pénzügyi előny még nagyobb akkor, ha a párnak három gyereke születik. Ha az első baba az igényléskor érkezik, a második a futamidő 3. évében, a harmadik gyerek pedig újabb három év múlva és a szüneteltetést kéri a pár, akkor a Babaváróra egyetlen forintot sem kell visszafizetniük: a 3. év végén ugyanis elengednek 3 millió forintot, aztán a hatodik év végén elengedik a teljes tartozást. Ha a pár nem él a szüneteltetéssel, akkor 2 776 500 forintot kell visszafizetniük a hitelre, ennyi lesz ugyanis az első hat évre a havi törlesztő és a kezességvállalási díj összege.
Mint látjuk a Babaváróhoz kapcsolódó tartozáselengedést az aktuálisan fennálló tartozás alapján számolják ki. Viszont, ha a pár nem él a szüneteltetéssel, akkor a havi fizetnivaló csökkenteni a tartozást, amit utólag az állam nem ad vissza az érintetteknek.
Milyen esetekben lehet rosszul járni a szüneteltetéssel?
Sajnos ez is előfordulhat akkor, ha utólag valamilyen okból elveszíti a pár a kamatmentességet, és emiatt a hitelt piaci kamatok mellett kell tovább fizetni. (A szüneteltetés miatt a fennálló tartozás magasabb, így a magasabb kamatok erre terhelődnek.)
A kamatmentesség elveszíthető akkor, ha:
- nem születik meg a futamidő első 5 évében az első gyermek
- a futamidő alatt elválik a pár
- külföldre költözik a család
- a gyermeket akire a támogatást kihasználták, már nem a pár neveli
A kamatmentesség elvesztése egyben azt is jelenti, hogy az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni! (Léteznek kivételek itt is: például, ha egészségügyi okokból nem született meg 5 éven belül az első gyermek).
Összefoglalva: a Babaváró hitel törlesztésének szüneteltetése előnyös lehet, de extrém esetekben vannak kockázatai is figyelembe véve, hogy 20 év hosszú idő, ami alatt bármi megtörténhet.