Babaváró hitel: ezért éri meg szüneteltetni a törlesztést

A babaváró hitel egy olyan szabad felhasználású hitel, amit csak házastársak igényelhetnek maximum 10 millió forint összegig, tárgyi fedezet nélkül. A támogatott kölcsönhöz a futamidő alatt született gyerekek után  járhat akár végleges kamatmentesség és tartozás elengedés is. Sőt, az első két gyerek érkezésekor 3 évre felfüggeszthető a törlesztési kötelezettség is, ami egy kevésbé ismert, de nagyon hasznos támogatási elem.

Az MNB adatai szerint májusban 18,40 milliárd forint volt a babaváró kölcsönök jegyzése

A Babaváró hitel egy ingatlanfedezet nélküli szabad felhasználású, támogatott hitel, aminek a maximális összege 10 millió forint, a futamideje pedig legfeljebb 20 év lehet. A konstrukció az első 5 évében kamatmentes, csak az állami kezességvállalás évi fél százalékos díja merülhet fel költségként. Előnyös az is, hogy az induló törlesztőrészlet az 50 ezer forintot nem haladhatja meg.

A kölcsönhöz kapcsolódó kedvezmények a hitel futamideje alatt született babák után nyerhetők el:

  • Ha a futamidő első 5 évében születik meg az első baba, akkor a kölcsön kamatmentes marad a teljes futamidő alatt.
  • Amennyiben a hitel lejártáig megérkezik a második gyermek, akkor elengedik a fennálló tartozás 30%-át.
  • A harmadik baba megérkezésekor a kölcsön megszűnik, az állam átvállalja az aktuális tartozást.

A Babaváró támogatást természetesen akkor is igénybe vehető, ha a házaspárnak már van gyermeke, de a kölcsön felvétele előtt megszülető gyerekek után nem jár a támogatás!

A törlesztés szüneteltetésével nem mindenki él, pedig megkönnyítené az első időszakot

Az első két gyermek születésekor kérhető a törlesztési kötelezettség 3 éves szüneteltetése – azaz ezen időszak alatt nem kell megfizetni a Babaváró törlesztőrészleteit. Ez a kedvezmény nem jár automatikusan, hanem kérni kell a Babaváró hitelt folyósító pénzintézetnél. Általában mindenki a kamatmentességről és a tartozás elengedésről beszél, a fizetési kötelezettség szüneteltetéséről nagyon kevés szó esik. Pedig ezzel a kedvezménnyel is érdemes élni, mert pontosan akkor nyújthat segítséget, amikor arra valóban nagy szükség van.

A törlesztési kötelezettség felfüggesztését ugyanis a baba érkezését követően – vagy akár már a 12 hetes magzati kor betöltése után is – lehet kérelmezni, így akkortól 3 éven keresztül mentesülni lehet a fizetési kötelezettség rendezése alól. A baba érkezése egy örömteli, de az anyagiak tekintetében nehéz időszak, a költségek – főként az első gyermek érkezésekor – nagymértékben megemelkedhetnek. Ilyenkor kell megvásárolni a bababútorokat, a ruhákat, a játékokat, a babaápoláshoz szükséges eszközöket is, valamint felújítani, átalakítani a lakást. Sokat jelenthet az, ha ebben az időszakban nem kell fizetni a hitel törlesztőrészleteit. A család bevételei ilyenkor meg is csappanhatnak: a születést követő három évben az anyuka jövedelme csökken (csecsemőgondozási díj, gyed, gyes). (Jó tudni: ha ikrek születnének, akkor 5 évre lehet kérni a törlesztési kötelezettség szüneteltetését.)

Többet érhet a tartozás elengedés, ha valaki kéri a szüneteltetést

A törlesztési kötelezettség felfüggesztése befolyásolja a Babaváróra visszafizetendő összeget is, ami akkor lehet nagyon fontos szempont, amikor újabb baba érkezik a szüneteltetést követően.

Vizsgáljuk meg ezt a helyzetet két példán keresztül!

  • Az első esetben akkor igényelte a fiatal pár a Babavárót, amikor a baba már úton volt, így a konstrukcióra a végleges kamatmentesség egyből érvényesnek számított. A második baba a futamidő harmadik évének a végén érkezett meg, így elengedték a fennálló tartozás 30 százalékát. Mivel több gyerek már nem született, a pár visszafizette a kölcsönt a lejáratig.
  • A második esetben szereplő fiatal pár is akkor igényelte a Babavárót, amikor úton volt a baba, így a végleges kamatmentesség itt is rögtön érvényes volt a konstrukcióra. A második baba a futamidő harmadik évének végén érkezett meg, így elengedték a fennálló tartozás 30 százalékát. A harmadik gyerek pedig a futamidő 6. évének végén született meg, amikor is elengedték a teljes fennálló tartozást.

Miként befolyásolja a két élethelyzetet a hiteltörlesztés szüneteltetése?

Az első esetben a törlesztési kötelezettség 3 éves felfüggesztését már a hitel indulásakor kérheti a család, így a harmadik év végéig nem kell fizetniük. Ha ekkor megérkezik a második baba, akkor a 10 millió forint tartozásból azonnal elengednek 3 millió forintot. (Ez azért fordulhat elő, mert a szüneteltetés miatt nem csökken a fennálló tartozás, így a 3. év végén a nagyobb összeg 30 százalékát engedik el. Ugyanezen okból a kezességvállalás díja is kisebb lesz.) Ezt követően indul a második szüneteltetés, a hatodik évtől pedig a hátralévő 17 év alatt kell a tartozást megfizetni. Összességében a kölcsön így 7 315 000 forint költséget jelent majd.

Viszont amennyiben nem kérik a szüneteltetést, akkor ugyan az igényléskor elnyerik a végleges kamatmentességet, majd a harmadik év végén – a második gyermek érkezésekor – a fennálló tartozás 30%-át elengedik. (Ez jelen esetben 2 550 000 forint lesz, hiszen a tartozásból már fizettek vissza.) Ha még ekkor sem kérik a szüneteltetést, akkor a tartozást fizetni kell az eredeti 20 éves futamidő végéig, így a Babaváró teljes költsége 7 860 250 forint lesz.

A  törlesztés felfüggesztésével és a gyermekvállalás szerencsés időzítésével jelentős pénzügyi előnyre lehet szert tenni, hiszen a pénzügyi előny még nagyobb akkor, ha a párnak három gyereke születik. Ha az első baba az igényléskor érkezik, a második a futamidő 3. évében, a harmadik gyerek pedig újabb három év múlva és a szüneteltetést kéri a pár, akkor a Babaváróra egyetlen forintot sem kell visszafizetniük: a 3. év végén ugyanis  elengednek 3 millió forintot, aztán a hatodik év végén elengedik a teljes tartozást. Ha a pár nem él a szüneteltetéssel, akkor 2 776 500 forintot kell visszafizetniük a hitelre, ennyi lesz ugyanis az első hat évre a havi törlesztő és a kezességvállalási díj összege.

Mint látjuk a Babaváróhoz kapcsolódó tartozáselengedést az aktuálisan fennálló tartozás alapján számolják ki. Viszont, ha a pár nem él a szüneteltetéssel, akkor a havi fizetnivaló csökkenteni a tartozást, amit utólag az állam nem ad vissza az érintetteknek.

Milyen esetekben lehet rosszul járni a szüneteltetéssel?

Sajnos ez is előfordulhat akkor, ha utólag valamilyen okból elveszíti a pár a kamatmentességet, és emiatt a hitelt piaci kamatok mellett kell tovább fizetni. (A szüneteltetés miatt a fennálló tartozás magasabb, így a magasabb kamatok erre terhelődnek.)

A kamatmentesség elveszíthető akkor, ha:

  • nem születik meg a futamidő első 5 évében az első gyermek
  • a futamidő alatt elválik a pár
  • külföldre költözik a család
  • a gyermeket akire a támogatást kihasználták, már nem a pár neveli

A kamatmentesség elvesztése egyben azt is jelenti, hogy az addig kapott kamattámogatást is vissza kell fizetni! (Léteznek kivételek itt is: például, ha egészségügyi okokból nem született meg 5 éven belül az első gyermek).

Összefoglalva: a Babaváró hitel törlesztésének szüneteltetése előnyös lehet, de extrém esetekben vannak kockázatai is figyelembe véve, hogy 20 év hosszú idő, ami alatt bármi megtörténhet.

 

Picture of Bankkatalógus

Bankkatalógus

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hasonló cikkek

Bankkatalógus

Hol célszerű most új bankszámlát nyitni?

A kérdésre biztosan sokan szeretnék tudni a választ. Új lakossági folyószámlát egyaránt igényelhetsz a kereskedelmi bankokban és a független pénzügyi tanácsadó cégeken keresztül. De korántsem

Kategóriák