Az elmúlt hónapokban érdekes eredmények születtek az egyik Babaváró Hitel kalkulátorának adatait elemezve. Kiderült, hogy tízből négy érdeklődő nem volt jogosult a Babaváró hitelre azon 15 ezer felhasználó közül, akik ezzel a kalkulátorral ellenőrizték a lehetőségeiket az elmúlt hónapokban. A többségnek az okozott problémát, hogy nem volt meg a három év folyamatos TB jogviszony, de sokan azért nem kaphatták volna meg az adott időpontban a támogatott hitelt, mert a KHR negatív adóslistáján szerepeltek.
Nagyon népszerű, számos előnye van, de nem mindenki képes a feltételeknek megfelelni
A Babaváró támogatás nem véletlenül olyan népszerű a fiatal házasok körében, hiszen a hitel mindenképpen kamatmentes az első öt évben, amennyiben pedig ezen idő alatt egy vagy több gyerek születik, akkor elengedik a fennálló tőketartozás egy részét, illetve – bizonyos feltételek megléte mellett – akár az egészét is.
A Babaváró pénzügyi előnyeit minden arra jogosult ki szeretné használni. Jelentősen felértékelődött az akár 10 millió forint összegű Babaváró hitel pénzügyi előnye, a lakáshitelek és a fedezet nélküli személyi kölcsönök drágulásának eredményeképpen.
Összehasonlításképpen: egy 10 millió forint összegű Babaváró hitel havi törlesztője 20 éves futamidőre havi 46 ezer forint kiadást jelent, míg egy fix kamatú lakáshitelnél ez (450 ezer forint nettó jövedelemmel) a pénzintézettől függően 87-105 ezer forint között van.
A személyi kölcsönökkel való összehasonlítást megnehezíti, hogy ezeknél a futamidő maximuma 10 év, ám a bankok a jelenleg csak legfeljebb 8 évig hiteleznek. A személyi kölcsön kamata a legjobb esetben is 11-15 százalék között van.
A Babaváró hitel igénylésének feltételei
A Babaváró hitel igénylésének a személyi feltételeit rendelet (a 44/2019. Korm. rendelet) tartalmazza:
- Kizárólag olyan házasok igényelhetik, ahol a pár mindkét tagja betöltötte a 18 évet, de a feleség még nem töltötte be a 41. életévét.
- A házaspár egyik tagjának igazolnia kell legalább 3 év folyamatos társadalombiztosítási (TB) jogviszonyt.
- A pár mindkét tagjának magyarországi lakcíme kell, hogy legyen
- Feltétel mindkét fél részéről a büntetlen előélet.
- A pár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot elérő, NAV által nyilvántartott köztartozása.
- A pár egyik tagja sem szerepelhet a KHR negatív adóslistáján meg nem fizetett adósság, vagy bankkártyás visszaélés miatt.
A legnagyobb nehézséget a TB jogviszony teljesítése okozta
A több mint 15 ezer felhasználó adatai alapján elvégzett vizsgálat alapján az érdeklődők 44,4 százaléka nem felelt meg a személyi feltételek legalább egyikének. A legnehezebben teljesíthető feltétel a 3 éves folyamatos TB jogviszony (49,1%) megléte volt, de sokan azért számíthattak az elutasításra, mert nem voltak házasok (39,6%), vagy mert rossz adósként szerepeltek a KHR adatbázisban (31,7%).
Ezekhez képest elenyésző volt azoknak a száma, akik azért nem jogosultak Babaváróra, mert nem volt magyarországi lakcímük (2,3%), NAV tartozásuk volt (9,2%), vagy a feleség életkora elérte vagy meghaladta a 41 évet (4,7%).
Az, hogy a pár maradéktalanul teljesíti a jogszabályban rögzített jogosultsági feltételeket nem jelenti azt, hogy ezzel már automatikusan sikerrel járt egy igénylés során, ugyanis át kell menniük a bankok hitelbírálati eljárásán is.
A bankok sokszor egymástól eltérően határozzák meg a minimális életkort: van, ahol 18 éves kortól, míg máshol csak 21 éves kortól hajlandóak hitelezni. A bankok különböző nagyságú minimális jövedelmet várhatnak el a Babaváró igényléséhez, ezért megtörténhet, hogy valaki az egyik banknál megkapja a hitelt, míg a másiknál nem. A minimálisan elvárt jövedelem általában az aktuális minimálbér összege.