MBH Bank, külföldi utak, diákszámlák, MBH hitellehetőségek – a következőkben ezen téma köröket járjuk körbe összefoglalóinkkal, betekintést adva a bankszektor újdonságaiba. Tarts velünk te is!
Több mint 1500 helyen intézhetik ügyeiket az MBH Bank ügyfelei
Mint már bizonyára hallottad a Budapest Bank, MKB Bank és Takarékbank összeolvadásával létrejött a Magyar Bankholding, ami 2023. május eleje óta áll az ügyfelek rendelkezésére az országban több mint 1500 helyen. A bank méretét tekintve stabilan a második legnagyobbnak számít Magyarországon, a célja nem titok: a piaci pozíciójának további növelésére törekedve, fokozza a versenyt a bankszektorban.
Az MBH Bank jelenleg 485 fiókkal rendelkezik Magyarországon, amelyből 479-ben pénztár is üzemel. Dícséretes, hogy a csaknem 500 bankfiókból 350 akadálymentes, néhány bankfiók pedig mozgáskorlátozott parkolóhelyet is biztosít az oda érkezőknek.
Bankjegykiadó automaták tekintetében 909 ATM-et van lehetőség használni, ebből 138 ki- és befizető. A fizikailag akadálymentes bankjegykiadók száma szintén magas, 411, az ATM-ek közül 762 éjjel-nappal elérhető.
A legfontosabb szolgáltatások a mobil bankfiókok segítségével olyan kisebb településeken is elérhetők, ahol nem áll rendelkezésre bank vagy ATM. A mobil bankfiókok közül néhány “bankbusz”, átlagosan heti egyszer 2-4 órában áll rendelkezésre az érintett község egy frekventált pontján. Az ATM-el és teljes kisfióki technikával felszerelt járművek egy nap több települést is ellátnak. Jelenleg 126, immáron MBH mobil bankfiók üzemel, ezekből 68 fizikailag akadálymentes.
Digitális ügyintézésre is van lehetőség – munkanapokon 9 és 17 óra között a nagybank ügyfelei videobankon, míg telebankon a hét bármely napján, bármikor intézhetik az ügyeiket.
MBH Netbank – a lakossági ügyfelek számára a korábban megszokott felületek továbbra is rendelkezésre állnak az online ügyintézésben, a netbankba mindenki az eddigi bejelentkezési adatokkal léphet be, de arra mindenkinek figyelnie kell, hogy a korábbi bankja szerint kell kiválasztania a megfelelő felületet. A korábbi vállalati ügyfelek a megszokott azonosítóval és jelszóval használhatják az MBH Vállalati netbankját (korábban MKB NetBANKár Business-t)
Ezekmnél a bankoknál nyithatsz számlát, ha diákhitelt szeretnél
Az új szabad felhasználású diákhitelek 2023. júliusától már csak meghatározott bankoknál nyitott diákhitel számlára érkezhetnek. A pénzintézetek pályáztak, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium tájékoztatása alapján a pályázat sikeresen lezárult és négy pénzintézet – az OTP Bank, az MBH Bank, az ERSTE Bank és a Gránit Bank – nyithat „diákhitel számlát”.
A megjelent tájékoztatás szerint a számláknak az alábbi elvárásokat kell teljesítenie:
- nem lehet számlavezetési díj.
- ingyen kell biztosítania az elektronikus szolgáltatásokat – azaz magáért a netbankért, mobilapplikációért nem kérhetnek díjat.
- a banknak a havi számlakivonatokat díjmentesen kell küldenie
- A bankkártya használatáért nem számolhat fel költséget a pénzintézet
- mindezek mellett az egyes szolgáltatók további eltérő kedvezményeket biztosítanak az érdeklődőknek: lesznek biztosítást, lakáshitelt, vagy értékpapír számlát érintő kedvezmények is.
Szakértők szerint előfordulhat, hogy a kártyára a pénzintézet nem számolhat fel kibocsátói-, éves tagsági díjat, ahogy az is, hogy mindenféle használat, így a készpénzfelvétel is teljesen ingyenes kell legyen. Fontos hangsúlyozni hogy ez nem azt jelenti, hogy az adott számlák teljesen ingyenesek lesznek. Például az utalásokért a bankok felszámolhatnak díjat – akár még a netbankon megadott utalásért is, mert a pénzintézetnek csak magát a netbanki szolgáltatást kell ingyen biztosítania.
A csomagok ára csak a végleges kondíciós listákon szerepel pontosan. A Diákhitel1 évi 7,99%-os kamata a jelenlegi piaci környezetben kedvező, ami miatt a kölcsön felvétele jó döntésnek ígérkezik.
Júliustól az új Diákhitel1 szerződéseket kizárólag erre az új típusú számlára folyósítják, azaz az érintett diákoknak kötelező ilyen csomagot nyitnia. Pillanatnyilag mintegy 200 ezren rendelkeznek Diákhitel1, Diákhitel2, vagy más a Diákhitel Központ által kezelt termékkel.
Mire figyelj, ha bankkártyával fizetnél külföldön?
Egyre többen és egyre többet utazunk, így a pénzügyekkel kapcsolatban is érdemes alaposan felkészülni a megváltozott környezetre. A következőkben megtudhatod, hogy mi mindenre célszerű figyelned, amikor külföldre készülsz, illetve ó, amikor már ott élesben kell fizetned.
- Ellenőrizd a bankkártyád lejárati dátumát – lehet, hogy eddig fel sem tűnt, de minden bankkártyának van érvényességi ideje, aminek a lejáratát a hónap sorszámával és az évszám utolsó két számjegyével jelölik. Utazás előtt mindenképpen ellenőrizd a kártyád lejárati dátumát, nehogy éppen külföldön maradj pénz nélkül.
- Jelezd a bankodnak, hogy külföldre utazol – erre azért van szükség, mert előfordulhat, hogy ellenkező esetben a pénzintézet kockázatelemzése gyanúsnak ítéli meg a külföldön kezdeményezett tranzakciókat és elutasítja azokat. A szomszédos országokba történő utazás jó eséllyel még nem okoz gondot, ám, ha váratlanul egy távol-keleti országban bukkan fel a bankkártyánk, az már eléri az ingerküszöböt. Az előzetes tájékoztatással sok kellemetlenségtől kímélheted meg magad. Az utazásról értesítheted a bankot telefonon és emailen, ahol meg kell adnod a célországot, az utazás várható időtartamát, a kártya típusát, az érintett kártya számának az utolsó 4 számjegyét és a telefonos elérhetőségedet.
- Digitalizáld a mobilodra a bankkártyákat – célszerű lehetőség szerint több bankkártyát vinni magaddal, és ezeket nem egy helyen tartani, így, ha valamelyiket elveszítenéd, akkor is hozzáférhetsz a pénzedhez. Ha egy számlád és kártyád van, akkor érdemes azt a Google Wallet vagy az Apple Wallet alkalmazásba beregisztrálni, így a kártyás fizetéshez általában még csak elő sem kell venned a plasztiklapot.
- Ellenőrizzd a költési limiteket – és ha szükséges módosítsd azokat. Nyaraláskor egészen más költési szokásaid lehetnek, mint idehaza. A limiteket módosíthatóak személyesen a bankfiókban, telebankon keresztül, de akár net- és mobilbanki alkalmazásban is.
- Soha ne veszítsd szem elől fizetéskor a bankkártyát – alapvető szabály, hogy a bankkártyádat ne add ki a kezedből, ha mégis, legalább ne veszítsd szem elől – ne adj esélyt a csalóknak arra, hogy klónozzák és megkárosítsanak.
- Használj mobil alkalmazást – sokat segíthet a mindennapi pénzügyeid intézésében. Egyszerűen utalhatsz, limitet módosíthatsz vagy éppen letilthatod az elveszett, ellopott bankkártyát. Ha nem tervezel mobilról utalni, az alkalmazás akkor is nagy segítség lehet, mert folyamatosan képben lehetsz a költéseiddel kapcsolatban, valamint láthatod, hogy mekkora összeggel gazdálkodhatsz még. A mobilalkalmazás használatához mobilinternetre lesz szükséged, az adatforgalomnak viszont külföldön –pláne az EU-n kívül – borsos ára lehet.
- Készülj tartalékkal az esetleges letétekre – autóbérlésnél, szállásfoglalásnál gyakran előfordulhat, hogy egy bizonyos összeget kaucióként zárolnak a számládon, amihez egészen addig nem férsz hozzá, amíg ezt a zárolást meg nem szünteti a szolgáltató. A zárolt pénz fedezetként szolgál arra az esetre, ha mondjuk kár keletkezne a járműben vagy az ingatlanban. Az ilyen típusú zárolások miatt tartalékkal kell számolni, nehogy ideiglenesen pénz nélkül maradj.
- Tudd, hogy miként vehetsz fel külföldön készpénzt – külföldön is szükséged lehet készpénzre, de korántsem mindegy, hogy hol veszel fel valutát. A legdrágább készpénzt felvenni a bankfiókban, ennél lényegesen kisebb költséggel számolhatsz akkor, ha bankjegykiadó automatát használsz. Érdemes a banki ATM-eket előnyben részesíteni, mert az egyéb pénzügyi szolgáltatók készülékei jellemzően drágábbak. Fontos, hogy bár a hazánkban elérhető, havi 150 ezer Ft-is ingyenes készpénzfelvételi lehetőséggel külföldön nem élhetsz, de a hazai bankunk külföldi leányvállalatainál kedvezőbb díjakra számíthatsz. A készpénzfelvételkor maga az ATM is felajánlhatja a váltás lehetőségét ( dinamikus devizaváltás), ami azt jelenti, hogy azonnal megtudhatod, hogy a felvenni kívánt valuta mennyivel csökkenti majd a forint számládon lévő egyenleget. Ez kiszámíthatóságot jelent, mert azonnal látod, hogy mennyit kell fizetned, ám a váltási árfolyam ebben az esetben szinte biztosan magasabb lesz. Viszont ha nemet mondasz a felkínált lehetőségre, akkor a bankod vált, általában eladási árfolyamon, ami a számodra kedvezőbb lehet.
- Külföldön is ingyenes a bankkártyás vásárlás? – azért is célszerű bankkártyával fizetned, mert akárcsak idehaza, úgy külföldön sem jár számodra plusz költséggel. Arra viszont mindenképpen figyelned kell, hogy amennyiben forintszámláról költesz, akkor a bank devizaeladási árfolyammal fog számolni, vagyis ez alapján derül ki, az adott vásárlás valójában mennyibe is került majd neked. (
- Mennyire számít, hogy elektronikus vagy dombornyomott kártyád van? – míg korábban ez még alapvetően befolyásolta egy kártya használhatóságát, ma már mindkét típussal fizethetsz az üzletekben és a webshopokban, valamint készpénzhez juthatsz a bankjegykiadó automatából. Az elektronikus – más néven vésett – lapok szinte minden esetben olcsóbbak, a dombornyomott kártyákhoz a pénzintézetek általában prémium szolgáltatásokat adnak, ám azt neked kell mérlegelni, hogy ezért megéri-e nagyobb költséget bevállalnod.
- Legyen nálad készpénzt is – mindig adódhatnak olyan helyzetek, amikor szükség lehet készpénzre, ezért valamekkora összeg feltétlenül legyen nálad.
Milyen ajánlatai vannak az új MBH Banknak?
Az MBH ajánlatai között megtalálható a Babaváró hitelt is, ami egy maximum 10 millió forint összegű támogatott kölcsön. A hitel valamennyi banknál kamatmentesen indul, és mindenhol azonos a futamidő alatt született gyerekek után járó kedvezmény is. Ettől függetlenül egyes bankoknál akadhat néhány speciális paraméter is.
Az MBH Bank 1 millió és 10 millió forint közötti összegben nyújt Babaváró hitelt, a futamidő 6 és 20 év között változhat A pénzintézet bizonyos feltételek teljesülése esetén az ügyfeleknek 130 ezer forint jóváírást is ígért a 2023. június végéig befogadott kérelmekre, amennyiben a folyósított kölcsönösszeg elérte a 9 millió forintot.
Ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönök a jelenlegi legnépszerűbb hitelek közé tartoznak. Az MBH Banknál több konstrukció is megtalálható a termékpalettán: a kölcsön típusok megnevezése az MKB Banknál korábban elérhető termékek neveivel megegyező. A kölcsön összege 500 ezer és 10 millió forint között alakulhat, a futamidő 1 és 7 év között lehet. A banknál a hitelkonstrukció 11,99 százalékos kamattól érhető el – ezen kamatszinthez számos feltételt kell teljesíteni. Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel is igényelhető, itt a maximálisan igényelhető hitelösszeg azonban 7 millió forint.
A hitel kamata több tényező függvénye: függ az igényelt hitelösszeg nagyságától, a konstrukciótól, az igazolt jövedelemtől és az arra vállalt jóváírástól is. Például, ha 3 millió forintot szeretnél igényelni 6 éves futamidőre, és a jövedelmed 600 ezer forint, és a kölcsön felvételéhez számlát nyitsz a banknál, akkor a hitel kamata 11,99%, a havi törlesztőrészlet pedig 59 087 forint lenne, a hat éves futamidő alatt pedig összesen 4 254 264 forintot kellene visszafizetned.
Az MBH Banknál a lakáshitelek széles palettája is elérhető
Ilyen a CSOK mellé igényelhető támogatott hitel, ahol nincs újdonság, mert a kamat a jogszabály alapján a futamidő végéig fix 3%, és az igényelhető maximális összeget is rendelet határozza meg 10, valamint 15 millió forintban. A pénzintézetnél ezen hitel futamideje 5 és 25 év között lehet.
A banknál elérhető ingatlanvásárlásra a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) is, illetve a lakáscélú jelzáloghitel kiváltására. A kölcsönösszeg 3 millió és 55 millió forint között alakulhat. A hitelt jelenleg igényelni lehet végig fix kamatozás és 10 éves kamatperidus mellett.
A normál piaci kamatozású lakáshitelek igényelhetőek ingatlan vásárlására, építésre, korszerűsítésre, felújításra, bővítésre, MBH Bankos és idegen bankos kölcsön kiváltására és szabad célra. A hitel összege 3 millió és 100 millió forint között lehet, elérhető 10 éves kamatperiódussal, valamint futamidő végéig fix kamatozással.
Az MBH Bank termékpalettáján megtalálható az egyenlítő hitel is, aminek a lényege, hogy a bankszámlán megtakarításként tartott összegre a hitel kamattal megegyező kedvezményt kaphatsz, amit félévente a kölcsönbe előtörleszt majd a bank.